Szeptember 21-e és 30-a között  az ukrán újságírók egy része Lengyelországba  látogatott az „Átlátható  Ukrajna” program keretein belül, melynek  célja  a hatalom, a közösség és a tömegtájékoztatási eszközök  együttműködése  tapasztalatának tanulmányozása. Ukrajna  majd minden  régiójának  újságírói,  a kommunális  és a magántulajdonban lévő  lapok, a televízió újságírói  és tudósítói képviseltették magukat.

Mi volt a rendezvény  célja?

A találkozó   célja a hatalom  munkájának és tevékenységének javítása az átlátható önkormányzati tevékenység mechanizmusainak  bevezetése  révén. Ahhoz, hogy ezt a tapasztalatot  át tudják  adni, azzal előbb  Lengyelországban  kellett megismerkedni. Szeptember  21-én az  újságírók Kijevből  vonattal indultak Varsóba,  majd Varsóból Szcsecinbe, ahol már  várták  őket a demokrácia  fejlesztésével  foglalkozó alapítvány  előadói  és szakértői, akik  már  sokat tettek a polgári  társadalom kialakítása  érdekében  Lengyelországban.  Úgy  döntöttek, ezt a tudást és tapasztalatot  átadják  Ukrajnának. Megírták a pályázatot és  pénzt kaptak e  célra  Lengyelország  Külügyminisztériumától.

Van-e mit megmutatniuk a lengyeleknek?

Gyakran járva a schengeni övezethez nemrég  csatlakozott  országokban, magabiztosan állíthatjuk,  Lengyelország  volt az, mely  a leghatékonyabban  használta fel az  Európai Uniótól kapott  pénzt. A magyarok és a szlovákok  azt  hangoztatják, az eredmény a kapott  pénz  összegétől  függ. Kelet-Németország  több  pénzt kapott, mint Lengyelország, ugyanakkor falvaik  messze  elmaradnak a lengyel  vidéktől. A németországi  falvak  költségvetésébe  kevesebb pénz  jut, mint a lengyelországiba, az  átlagos  mutatók sem sok mindenről  vallanak. Európa  nem szereti az „átlagos” fogalmát. Nem véletlenül  mondják, „Az  átlagos  csirke olyan, mint amelyiknek három lába van”.

A lengyelek  életszínvonala  javításában nem utolsó  szerepet  játszott az, hogy a hatalom  helyben kénytelen volt arccal  fordulni minden ember problémái  iránt, meghallgatni  gondjaikat,  megvizsgálni  azok gyökerét  és megoldani  a felmerülő gondokat. A legtöbb  országban a hatalom csak a választásokat  megelőző  időszakban és  a választások  idején  hajlandó odafigyelni  polgáraira, a voksolást  követően ez a kapcsolat  megszűnik.  A lengyelek igyekezteka választások utáni  időszakra is kiterjeszteni a kapcsolatot a hatalom és az állampolgárok  között, úgy, hogy ez az együttműködés  előnyös legyen mindkét  fél számára.

Ebben volt a segítségükre  az  1954-ben elfogadott, a helyi  önkormányzatokról  szóló  Charta. Annak idején  és  Churchill  mondta,  Európában olyan társadalmat kell  felépíteni, mely  képes   a  keresztény értékek megóvására. Ez a Chartát Ukrajna is  ratifikálta.

Megérkeztünk Golenow polgármesteri hivatalába (Nyugat-Pomerániai vajdaság), ahol Robert Krupovic polgármester, a képviselők,  az újságok és  a tv- képviselői  vártak bennünket.  A településen  működik az ipari park, ahol több vállalat is van.  A helyi hatalom  minden vállalattal segítségnyújtási  megállapodást  kötött. Annak értelmében egyesek nem  fizetnek helyi adót  és illetéket működésük  első öt évében. Mások a  földterületek 1 zlotyért kapták meg; ugyanakkor  kötelesek  bizonyos  számú munkahelyet teremteni és nincs  joguk az így kapott  földet  viszont eladni. Vannak olyan  cégek, melyek más  preferenciákat kaptak. A helyi hatalom számára a legfontosabb a munkahelyteremtés, a helyi adók és illetékek idejében történő befizetése a költségvetésbe.

Hogyan oldják meg a  problémákat a sajtóval?  Robert Krupovics magyarázattal  szolgált: úgy működik együtt a sajtóval, mint az  amerikai  filmekben a pszichoanalitikus a válni készülő  házastársakkal. Az elég gyakran felmerülő  problémák  esetén  magához  kéreti  a sajtó  képviselőjét és az asztalnál  egy csésze  kávé mellett beszélnek  a problémákról.  Egy-egy ilyen eszmecsere után a felek kezdik  megérteni  egymást.

Sok kérdés hangzott el a kommunális  médiára és a költségvetésből  történő  finanszírozásukra vonatkozóan. Robert Dzemba az egyik  lap  szerkesztője a tömegtájékoztatási eszközök  költségvetésből  történő finanszírozását „patalogiának” nevezte. Lengyelországban ilyesmivel már senki nem  foglalkozik. Hogy miből  tartják  el magukat a helyi lapok? Alapjában véve a reklámból.  A hatalom és a sajtó  közötti  konfliktus  Lengyelországban  állandó jelenség, nem ritkák a sajtóperek. Ez azonban  többnyire  a regionális és a nagy országos  lapokra  jellemző nem pedig a helyi kiadványokra.

Hogy  ki segít  még a hatalomnak abban, hogy  kommunikálni  tudjon a polgárokkal, a polgároknak pedig  abban, hogy ellenőrzés alatt tudják tartani a hatalom  tevékenységét? Természetesen, a  civil szervezetek. Viszont  itt is  valami  olyasmi  figyelhető meg, mint az ukrán valóságban. Mivel e társadalmi  szervezetek képletesen  szólva két  táborra  oszlanak--egyesek kapnak  pénzt a költségvetésből, mások nem--, az egyik  folyton  bírálja a hatalmat, a másik  visszafogottabban  kritizál.  A „lokális  vezérek szövetsége” a hatalom  tevékenységét a különböző  kérdések szemszögéből  helyi szinten ellenőrzi. 2011-ben azt felügyelik,  a helyi hatalom mire költi azt a pénzt, amit a   dohányipari termékek és szeszes italok jövedéki adójaként  fizettek be. Jövőre a  sportra  fordított kiadások ellenőrzését tervezik.  Ennek az a célja, hogy a hatalom  ne  folyósítson  pénzt a sport  támogatására azoknak a vállalkozásoknak, melyek saját  sportklubbal rendelkeznek. Ezt a  szervezetet  az Amerikában élő  lengyelek is támogatják, hajdan együttműködtek az egyik ukrajnai szervezettel is.

A civil szerveződéseken kívül a hatalom és a társadalom   közötti  kommunikációnak van  még egy, több mint  2000 éves  mechanizmusa. Ez pedig a katolikus egyház, melynek a társadalomban  betöltött szerepét nehéz megbecsülni. A hatalom  tiszteletben tartja az egyházat,  az egyház pedig  segít a hatalomnak. Történik ez  annak ellenére,  hogy mindenki  fizet adót. A papok minden  hívő után  egységes  fix adót  fizetnek, kimutatást vezetnek a kiadásokról és bevételekről.  Lengyelországban az adóhatóság nagy  jogkörökkel rendelkezik és annak ellenére, hogy  e  jogokat illetően  komoly  vitákat  folytatnak, még a kritizáló  politikusok is  elismerik, hogy  adóznia  mindenkinek,  még az egyháznak is kell.

Vagyis  Lengyelországban a helyi  önkormányzat három  tartó pillérre támaszkodik: média,  civil szerveződések, egyház. A lengyeleknél ez nem úgy  működik, mint a mesében a  hattyú, a csuka és a rák, hanem, mint egy összeszokott  hármas fogat, mely előre röpíti az országot.

Amikor  Psemislaw úrtól aziránt érdeklődtünk, „Mi a teendő nálunk?”,  az alábbi egyszerű választ kaptuk: „Ne gondoljanak nagy dolgokra, nem nagyot kell tenni, hanem sok kisebb és hasznos dolgot, és ezekből a kicsi dolgokból épül fel a dicső, az átlátható Ukrajna jövője”.

A projekt lényege:  „Gondolkodj  globálisan, , cselekedj lokálisan” számunkra is  követendő példa.  Tisztában lévén a hatalom  hiányosságaival, hajlamosak vagyunk megfeledkezni a sajátunkról, a  változtatásokat  fentről szeretnénk kezdeni. Ez pedig lehetetlen, minden változásnak  alulról kell indulnia, ezt a lengyel kollégák is bemutatták számunkra. Abból kell  kiindulnunk, hogy  mit tudunk  szebbé,  jobbá tenni  szűkebb környezetünkben, utcákban, falunkban,  városunkban és lokálisan kell  cselekedni. Más  mechanizmus egyszerűen nem létezik.

Omelcsenko Sándor